Blogolj!

Koronavírus elleni csodaszernek hitték a metil-alkoholt, alkoholmérgezésben haltak meg

Dorogi László

Az emberi hülyeség határtalan, ezt régóta tudjuk. Ahogy azt is, hogy gyakran gyapjas négylábú patásként tévedünk rá csoportosan ugyanarra a katasztrofális útra, nem tudván, hogy az első birka a szakadékba gyalogol.

Fotó: Yahoo News

Valahogy így lehetett ezzel az a 36 iráni fickó - vagy akár hölgyek is, erről nem szól a fáma -, akik sajnálatos módon már nem lehetnek közöttünk, ugyanis a koronavírus elleni elkeseredett küzdelem jegyében alaposan felöntöttek a garatra. A "csodaszertől" a gyilkos kór mágikus pusztulását várták, ehelyett végül csak az ő vesztüket okozta.

Iránban elképesztő káosz uralkodik most az újfajta koronavírus-járvány rohamos terjedése miatt, Kínán és Olaszországon kívül a közel-keleti országban található a vírus legnagyobb gócpontja. Ennek megfelelően előtörtek a sötét zugokból a kuruzslók és táltosok és mindenféle szerrel etetik és itatják a páni félelemben élő lakosokat.

A koronavírusnak viszont egyelőre nincs ellenszere, szóval ha bárki azt mondja, hogy az alkohol megöli a vírust az emberi szervezetben, az vagy hazudik, vagy alkoholista. Esetleg mindkettő. Az Avhazban életét vesztő 36 ember ezt nyilvánvalóan nem tudta, ugyanis úgy vedelték a varázsszeszt, mintha nem lenne holnap. Halálukat alkoholmérgezés okozta, de nem azért mert túl sokat ittak a nedűből, hanem azért, mert a végzetes ital a gyanú szerint metil-alkoholt tartalmazott. Ez pedig egyébként is halálos lehet nagy dózisban, hát még egy olyan ország lakosainak körében, akik egyébként nem fogyaszthatnak alkoholt.

A legszomorúbb dolog az ebben a történetben, hogy a megváltónak hitt lötyi megölte őket, pedig lehet, hogy a koronavírusba bele sem haltak volna. Kicsit Darwin-díj esélyes halálesetek ezek.

Utóirat: azóta újabb alkoholmérgezéssel kapcsolatos haláleseteket regisztráltak Iránban. Ha így haladnak az arabok, több áldozatot szed majd az alkoholizmus az országban, mint a koronavírus.

Címkék: koronavírus
https://verszivo.blogstar.hu/./pages/verszivo/contents/blog/91630/pics/lead_800x600.jpg
koronavírus
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?